Könyvforgató

Ez volt az első olyan Poirot-történet a kezemben, amit nem Agatha Christie írt.  Az írónő jogörökösei engedélyezték Sophie Hannahnak, hogy folytassa a belga detektív történeteit. Nekem kevésbé jött be.  Sophie Hannah: A zárt koporsó Negatívumok:  1. Agatha Christie regényeiben nincs ennyi lelkizés 2. Az elején nagyon hiányzott az A.C.-re jellemző angol-nemesi és úgy a könyveit belengő rá jellemző tipikus hangulat 3. Ebben a kötetben Poirot a legpoirotlanabb arcát mutatja. Az eredeti soha nem találgat, gondolkodik, értelmez és így összeáll az elméjében a kép. Karakterének olyan kisugárzása van a nyomozói múltja miatt, amit több vagy kevesebb, de mindenképpen tisztelet övez, ebben a regényben ez a tisztelet csupán kötelező látszat. 4. A.C. köteteiben a rendőrök soha nem neveznek bizonyíték hiányában senkit nyilvánosan hazugnak. Ezzel aláásná a rendőrség tekintélyét és megbízhatóságát. Az eredeti kötetekben Poirot és Miss Marple is mindig kijelenti, hogy a rendőrség nem hüly...

Ha 3 szóval lehetne jellemezni: kortalan, filozófikus és fantáziadús. Michael Ende: Végtelen történet Kortalan egyrészt, mert a technikai vívmányok említésének hiánya miatt nem egyszerű a cselekmény korszakát behatárolni. Játszódhat éppúgy az 50-es, 60-as, 80-as években, de akár napjainkban is.  Másrészt olyan általános gyermekeket érintő problémákkal is foglalkozik, melyek mindig aktuálisak lesznek (kiközösítés, önelfogadás). Filozófikus, mert a mesék, kalandok átélése közben, nehéz vívódások után a főhősünk ráébred és elfogadja önmagát, megismeri, egy-egy döntése mekkora befolyással lehet a jövőre nézve, azaz bepillanthat a felnőtt élet legnagyobb veszélyébe, amiben saját felelősséggel rendelkezünk, melynek hatásait magunknak kell viselnünk, legyen az siker vagy kudarc.  Alig telik el pár oldal és az író akkora mennyiségű fantasztikus lényt és világot sorakoztat fel, hogy mellette a leggazdagabb fantasyk is csak nehezen rúghatnak labdába. Oldalról oldalra egészen a végéig új...

Mivel velem egyidős a szerző és úgy tűnik, ez az első megjelent regénye, így próbáltam megengedően viszonyulni hozzá. Az első 30 oldalig még úgy voltam vele, hogy jó, kissé gyenge a sztori, butyuták a párbeszédek, de Nesbø és Lars Kepler első regényei is kevésbé voltak erősek, mint a folytatások. Így türelmesen folytattam. De továbbolvasva rájöttem, tévedtem. Max Seeck: Boszorkányvadász 2 dologgal tudnám leírni ezt a regényt: - ez egy kidolgozatlan piszkozat. Azaz a szerző gyorsan felvázolta a sztorit, leírta majdnem 400 oldalon és mielőtt újra átnézte volna, hogy javítson a hibákon, részletezzen vagy jobban kidolgozzon történeteket, karaktereket, a szerkesztők úgy döntöttek, nem várnak, rádobják a skandináv krimi címkét és mehet is nyomtatásba. - ez egy Zs-kategóriás filmnek is beillő regény. Ahol azért kiabálunk és káromkodunk, mert azt a látszatot kell keltenünk, hogy félünk vagy izgatottak vagyunk, miközben a színészek arcáról lerí, hogy szarnak az egészre, mert ez egy szerep, amiv...