Max Seeck: Boszorkányvadász

Mivel velem egyidős a szerző és úgy tűnik, ez az első megjelent regénye, így próbáltam megengedően viszonyulni hozzá.

Az első 30 oldalig még úgy voltam vele, hogy jó, kissé gyenge a sztori, butyuták a párbeszédek, de Nesbø és Lars Kepler első regényei is kevésbé voltak erősek, mint a folytatások. Így türelmesen folytattam.

De továbbolvasva rájöttem, tévedtem.

Max Seeck: Boszorkányvadász

2 dologgal tudnám leírni ezt a regényt:

- ez egy kidolgozatlan piszkozat. Azaz a szerző gyorsan felvázolta a sztorit, leírta majdnem 400 oldalon és mielőtt újra átnézte volna, hogy javítson a hibákon, részletezzen vagy jobban kidolgozzon történeteket, karaktereket, a szerkesztők úgy döntöttek, nem várnak, rádobják a skandináv krimi címkét és mehet is nyomtatásba.

- ez egy Zs-kategóriás filmnek is beillő regény. Ahol azért kiabálunk és káromkodunk, mert azt a látszatot kell keltenünk, hogy félünk vagy izgatottak vagyunk, miközben a színészek arcáról lerí, hogy szarnak az egészre, mert ez egy szerep, amivel több pénzt keresnek, mintha 8 órás munkát végeznének.

Max annyi szereplőt felvonultatott, hogy a végéig csak Jessica és Jusuf neve, valamint az író alakja maradt meg az emlékezetemben. 

Próbálkozik a szereplők múltjának bemutatásával, hogy jobban megismerhessük őket, de ezek az infók túl gyérek és annyira nincs jelentőségük, mintha csak azért írná le, mert ez egy műfaji elvárás.

Egyszerűen unalmasak mind a karakterek, mind a történet.

Pedig utóbbiból akár jó is elsülhetett volna. Hiszen az áldozatokkal ugyanúgy végeznek, mint abban az ismert krimiben, aminek a szerzője előbb áldozat, majd később kiderül, tettestárs lesz.

Néhány szó a nyomozásról. Lehetetlen. Ennyire elcseszett, ötlet nélküli csapattal még nem találkoztam krimiolvasásaim során. Nem jöttem rá, mit miért gondolnak, a nyomozás vonalai erőltetettek voltak, csak Jessica hisztériája, sorryjai, picsába, az istenit neki káromkodásai maradtak meg. Meg úgy összességében itt mindenki szentségelt, ezzel kívánva jelezni, hogy micsoda fontos nyomra bukkantak. Amiből nekem semmi nem jött át. Nem tudtam követni mi miből következik.

Kihallgatási párbeszéd minta (csak érzékeltetés kedvéért) és itt most a nyomozók kemény fellépését, a megszorongatást mutatom be:

- Hol volt a gyilkosságok estéjén?

- Otthon

- Tudja ezt igazolni valaki?

- Nem

- Köszönjük.

És elengedik, mert látszik rajta, hogy igazat mond!!! Atya Ég! Csak a kezük közé ne kerüljön egy valódi gyilkos! 

Aztán Jessica a fejébe vette, persze káromkodások közepette, hogy az ő személye áll a középpontban, miatta történt mindez.

Hát én ezt semmiből sem olvastam ki.

De mindenki mást meggyőzött.

A vége pedig teljes érthetetlenség.

Előbukkan egy titokzatos csoport, aminek a célja értelmetlen. Nem is igazán tudtam megjegyezni, meg nem is érdekelt. Elrabolják Jessicát, azért, hogy utána arra eszméljen, hogy mindegyik csoporttag öngyilkos lett körülötte. 

Tehát az egész arról szólt, hogy...

Miről is?

A legelején elrabolhatták volna Jessicát, ehhez nem kellett volna gyilkosságokat elkövetni. Nyugodt körülmények között, is beavathatták volna Jessicát, hogy figyeld, van ez a mi elbaszott csoportunk, ahol pszichés betegek akarják megváltani a világot és az agyproblémás vezetőnk kitalálta, hogy te leszel a későbbi vezetőnk. Csatlakozol? De nem kell válaszolnod, mert előtte csoportos öngyilkosságot követünk el, hogy igent mondj.

Baszki. És még csak fel sem húzott ez a sok idiótaság, annyira untam.

Persze amellett se menjünk el, hogy Jusuf sötétbőrű, ami miatt többször is alkalmunk van megtapasztalni a felé irányuló bizalmatlanságot a lakosság, de még a rendőrség részéről is. Ez egyrészt szomorú, de amikor harmadszor futok bele ugyanabba a szituba, már fárasztó.

És még ott volt Jessica múltja.

Mielőtt az agyunk ráállhatna a gyilkosságokra, a vontatott történetre, egy éles váltással, amit semmi nem jelez előre, illetve nem volt szükséges, egyszeriben Velencében találjuk magunkat. Azt se tudtam először, hogy Jessica álmodik-e vagy most mi van?

Köze nem volt a cselekményhez az olaszországi kalandnak. Ha még köthettem volna a pasiját a jelenlegi gyilkosságokhoz, mondjuk, ő állt volna a háttérben, akkor értettem volna, miért szánunk erre a kapcsolatra oldalakat.

Jessica gyerekkori tragédiája is inkább fölösleges volt, mint szükségszerű. Nem jött át a jelenlegi jellemében, nem láttam, hogy a múltja befolyásolná a jelent, a nyomozást vagy a végére valamiféle feloldozást kaphatna.

Rohangálnak, káromkodnak és ennyi.

A káromkodásról: néha undorító volt. Pl.: amikor a nyomozók esznek valamit és a vezető azt mondja, nem érdekli, mit ettek, tőle gecikenyér is lehett az. Hát ez nekem gyomorforgató volt. Ahogy az is, hogy a női nyomozók folyamatosan geciznek, mintha ettől hangsúlyosabbá válna a helyzet komolysága. 

A végén pedig, mintha a szerkesztői csapat rájött volna, hogy elhamarkodták a kiadást, beletettek egy búcsúlevelet, amit Jessica ír a felettesének. Ez a levél nem más, mint kiszólás az olvasóknak, hogy tudják nem mindenki fogja szeretni ezt a regényt, de elég ha páran kedvelik.

Hát nem én leszek az. Engem ez a regény meggyőzött, hogy nem kérek többet Jessica Niemi kalandjaiból.

Értékelés: 1/5

💜🖤🖤🖤🖤