S. A. Chakraborty: Dévábád-trilógia

 

Annyi sok jót hallottam erről a sorozatról, hogy egy nagyon kedvező akció során beszereztem a 3 kötetet.

S. A. Chakraborty: Dévábád-trilógia

Izgatottan vártam, mert régen imádtam a fantasyket, de az utóbbi időben úgy éreztem, kinőttem belőlük, viszont hiányzott a műfaj.

Gondoltam, talán ez a sorozat újra visszaránt ehhez a műfajhoz.

Hát nem.

Kezdjük.

Bronzváros:

Röviden és tömören a 600 oldal: egyedi, érdekes fantasyvilág, de nagyon sablonos történettel.

Igazából az elején rájöttem, mit fogok kapni. És itt be is fejezhetném a véleményezést, mert szó szerint SEMMI váratlant vagy meglepetést nem hozott.

A szereplők unalmasak, a főhős egy irritáló hisztérika. Nem emlékszem, hogy valaha főhőst utáltam volna ennyire. Egy 20-as évei elején járó agyilag tizenéves gondolkodású csaj, aki aztán hipp-hopp éretten viszonyul a világhoz, egészen addig, amíg varázsütésre megint visszavedlik idétlen tizenévessé.

A szituációk sablonosak.

Gyönyörű dzsinn (elnézést dév, mert a dzsinn szó sértő, mégis így beszélnek barátian is egymásról), ja, miért is ne lenne a főhős férfi hétköznapi megjelenésű.

A dévünk rabszolgasorba kényszerült, ami évszázadokat tett ki az életéből, mégis szinte változatlan személyiséggel tér vissza és csak onnan tudjuk, hogy megviselte a szolgaság, hogy komoran néz, ha szóba kerül ez a téma.

Néha úgy érzem, a rabszolgaság témáját túl könnyedén veszik a mai írók. Ez nem egy szexi dolog, mint ahogyan utalnak rá ebben (értsd: azért gyönyörűbb a gyönyörűbbnél is a dév, mert kívánatosnak kellett lennie a gazdáinak!) Erre Ali nővére utal. 

A rabszolgaság a teljes személyiséged feladása, alárendelése egy másik ember akaratának ! Ez félelmetes és nem vonzó!

A váratlanul felébresztett dzsinn, a rejtett képességekkel rendelkező lány, a kezdeti ellenségeskedés, ami egyszer csak vágyba csap át, az eltervezett házasság, az ármánykodó udvar, a lazának tűnő, de mégis minden intrikát ismerő testvér, a háttérben szövetkezők hada, az ellenséges káid, aki persze barát lesz, a király, aki elől titokban szervezkednek, de mindent tud. Sablon! 

A lány, ha ránéz a dzsinnre állandóan bizsereg az alhasa! Most tényleg? Kettejük között szerelem fog kialakulni vagy csupán ösztönös, állatias vonzalom?

Maga a fantasyvilág magával ragadó, de egyben kérdéseket is felvet. A dévek minden safitot a városukba hurcolnak, hogy az emberi világban ne okozzanak galibát, DE: a városban meg legyilkolják őket! ? Akkor minek???

Magyartalan mondatok tömkelege:

- szövegértelmezést így írják le: "Nem hinném, hogy ezt ki tudnánk hüvelyezni". ????

- "téma körül ólálkodnak", azaz hosszabb ideje kutakodnak valami után

- "arcán különös, majdhogynem elfojtott kifejezés ült. (az milyen?)

- "csihadj már!" - én ezt a kifejezést még nem hallottam.

- "Dára állta a tétet" - mit? Ennek semmi értelme nem volt a szövegkörnyezetben! Itt arról volt szó, hogy nem engedte el a csajt Alival, mert menekülni akartak. Szóval nem értem, milyen tétet állt.

- ez a történet az 1800-as évek elején játszódik, ennek ellenére bevásárlólistát emleget a lány és nagyon modern felfogással rendelkezik!

Vártam ezt a történetet, de nem ütött akkorát.

Csak egy értelmetlen jelenet:

A végén a dév ki akarja menekíteni Nahrit a palotából, aki ímmel-ámmal rááll, Ali közben segít nekik elszökni. Csakhogy a "ravasz" Ali a testvére hadseregehez irányítja őket, ahol "végeznek" a dzsinnel. Na már most. Honnan tudta Ali, hogy Dára el akarja szöktetni Nahrit? Ha tudta is, honnan tudta, mikor? Ha ennyire bizonytalan minden időpont, akkor Muntadzir csapata napokig teljes harckészültségben várakozott? Hiszen a szökés egy hirtelen jött ötlet volt!

Nem tudtam szorítani sem a lányért, sem a dzsinnért, sem Aliért. Nem éreztem át a Nahri olyan hevesnek jellemzett érzelmeit Dará "távozásakor". Nem éreztem át Nahri bosszúvágyát, amit mintha csak azért írtak volna le a végén, hogy mélyítsék a nem létező érzelmeit.

Összességében gyerekes hozzáállású karakterek, lehetetlen és sablonos szituációk megspékelve közel-keleti szappanoperák szerelmi szálával.

Aztán jött a következő a Rézkirályság:

Meglepődtem, mert ez tetszett, de nagyon.

Az első résszel ellentétben ezt szinte le sem tudtam rakni. Sőt, a hatása alá vont. Akciódús, pörgös.

A történet leggyengébb pontja Nahri és a szerelmi szál.

Nahri kicsit komolyabb, de úgy isten igazából egy kiszámíthatatlan személy. Úgy van beállítva, mintha egy vagány csaj lenne, aki szembeszáll mindenkivel, de amikor arra kerül a sor, hogy kinyissa a száját, meglapul.

Na és a házasság. 

Eleinte utálják egymást, aztán majdnem úgy tűnik, kibékülnek, szex és gyengédebb jelenetek utalnak erre. Ami tök érdekes lett volna, hogy ellenségből jó házastársak lesznek, hiszen elvileg Nahrink gyászol. De mihelyts szóba kerül Dára, a lányt, mintha kicseréltek volna és sóhajtozik egy "2 hetes" szerelemnek nem nevezhető vágyódás miatt. Igazából az írónőnél nem tudtam eldönteni, hogy most mit akar. Mert ne szeresse már meg Nahri a férjét, ha a volt "szerelme" visszatér.

Plusz azért házasodtak össze, hogy a 2 nép békére leljen. Vagány Nahrink nagy arccal még házassági szerződést is köt, erre a házasság után folyamatos zaklatásnak van kitéve Nahri népe.

És igazából azt sem tudtam eldönteni, kinek is adjak igazat. A safitoknak, déveknek vagy Aliéknak?

A csatajelenetek, a feszültségkeltés, a cselekmény remek, de az írónő érzéketlenül mutatja be a szerelmet. Egyszerűen NEM tudon elhinni, hogy itt bárki között is (a 2 fiút leszámítva) valóban heves fellángolás dúl.

Aranybirodalom:

Teremtőm, de jó hogy vége!

Sajnos be kell látnom, hogy a fantasy már nem azt adja nekem, mint régen.

El kell ismernem, hogy a huszas éveim elején ez a sorozat nagy kedvenc lett volna.

De most olvastam, így nagyon sok minden szembetűnt.

Néhol baromira untam az olvasását és csupán szócséplésnek tartottam néhány teljesen felesleges jelenetet, az állandó visszaemlékezéseket, a nosztalgikus jeleneteket, mint a filmekben, amikor a múlt szereplői boldog mosollyal, a jellegzetes tevékenységük közben felnéznek a kamerába.

Néha nagyon gyerekes volt és döbbenetesen naív.

Nahri agyműtétje! Te jó ég! 

Egy totál tapasztalatlan orvosjelölt léket furat a betege fején egy nála ezerszer tapasztalatlanabb, az egészségügyhöz nem értő emberrel!

Nahri karaktere csupa ellentmondás. Egyszer egy megélt, bölcs mágus képeben tetszeleg, utána meg idétlen, vihogó csitriként viselkedik. 

Nép, nép, nép, nép, nép. Annyiszor leírták, hogy már a könyökömön jött ki.

Nahri és a "szerelem". Értve, hogy a regényből SEMMI érzelem nem jön át. De mindegy, Nahri egyszer szerelmes, aztán gyűlöl, majd amikor eszébe jut, újra szerelmes. Minden regényben megbizsergeti az altestét/hasát egy (természetesen) jóképű férfi. Bronzvárosban Dára, Rézkirályságban Muntadzir, az Aranybirodalomban Ali. Követhetetlen "érzelmi" hullámzás. 

Ja és Ali. Úgy van bemutatva, mint egy jelentéktelen férfi, Nahri csak barátkent tekint rá. Aztán amikor meglátja a kidolgozott felsőtestét, mert hát eszükbe jutott, hogy aki katona az nyilvánvalóan testedzett, Nahri már szemet is vet rá és bizsereg is az alhasa.

Elképesztő szituációk vannak benne:

Dzsamséd papucsot vág dühében Alihoz.

Hogy mi ebben a meglepő?

Az, hogy Dzsamséd katona. Egy katona pedig ha ellenségesen lép fel valaki ellen, támad, DE nem PAPUCCSAL, mint egy hisztérika.

Sajnálom, hogy a Rézkirályság izgalma ebben a kötetben meghalt. Néhol rendkívül unalmas volt és még az érdekes fantasyvilág sem tudta felülírni, hogy ez inkább valami közel-keleti szappanopera.

A Teremtő mentsen meg egy Nahrihoz hasonló vezetőtől!

Bronzváros: 2/5           💜💜🖤🖤🖤

Rézkirályság: 4/5        💜💜💜💜🖤

Aranybirodalom: 2/5 💜💜🖤🖤🖤