Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek

 Úgy hiszem, hogy megtaláltam az idei év legjobb olvasmányát.

Erich Maria Remarque:
Győztesek és legyőzöttek

Tavaly olvastam a szerzőtől a Nyugaton a helyzet változatlan írását, ami szintén egy remek könyv, de a nehéz témája miatt (bármennyire is rövid a könyv!) nem tudtam hamar kézbe venni a folytatását.

Igazából érdekesek ezek a könyvek, ugyanis ha úgy vesszük semmi "extra" nem történik bennük.

Az első könyvben fiatal katonák háborús napjait követhetjük nyomon, ebben pedig a béke beköszöntének megélését.

Ugye milyen egyszerűnek hangzik?

De csak olvasd el! Hallani fogod a robbanásokat,  a golyók süvítését, a katonák menetelését, reszkető félelmét, érezni fogod a fiatalság igazságtalan és kegyetlen halálát, az otthoniak ártatlan tudatlanságát.

Aztán az ember elgondolkodik, legalábbis én megtettem. Vajon én mit tennék hasonló helyzetben? Vajon túlélném-e, ha igen mennyit változnék? Hogyan térnék vissza? Mi várna otthon?

És a szerző pontosan ezekre a kérdésekre mutat példákat.

Ritka az a könyv, ami erős indulatokat tud kiváltani belőlem, de itt a tárgyalás jeleneténél nagyon felment bennem a pumpa. 

Félelmetes, könyörtelen, hiteles. 

Sajnos nem mese.

Általában könnyen meg szoktam fogalmazni a véleményemet a könyvekről, de ez feladta a leckét, ezért hoztam 2 idézetet (ilyet ritkán szoktam tenni). Melyek rámutatnak az igazságára és a keserédes hangulatára.

"Majd megtanítom a gyerekeimnek, hogy micsoda igazában a hazájuk. Tudniillik a szülőhazájuk, nem pedig egy politikai párt. Szülőhazájuk pedig: a fák, a rétek, a föld, s nem a nagyhangú szavak." 

"-Micsoda bolondságok ezek - mondom -, a virág meg miegyéb... minek az? Hiszen nem olyan nagy eset ... mit sírsz anyám? Hát itt vagyok megint ... a háborúnak vége ... ezért csak nem kell sírni... - S csak ekkor veszem észre, hogy magamnak is sósan szaladnak számba a könnyek."

Értékelés: 5/5

⭐⭐⭐⭐⭐